Rózsaszín Pillangó

Kamaszként mindig arról álmodoztam, hogy az életem olyan kalandos lesz majd, mint a regények, filmek (és bevallom, szappanoperák) hősnőié. Tele szerelemmel, drámával, amíg eljutok a végső boldogsághoz. Jelentem, átélni nem olyan jó, mint olvasni róla. Persze, a szerelem része csodálatos, a vágyakozás, a folyton "Rá gondolás", az összetartozás. De rájöttem, hogy a drámai fejezeteket a jövőben szeretném kihagyni. Bármilyen csodálatos is, amikor a hősnő a végén elnyeri jutalmát és szíve választottjával örökké együtt lehet, az előtte lévő szenvedés, önfeláldozás, önzetlenség a való életben nem olyan magasztos, mint a könyvekben vagy filmekben. Nem akarok drámai hős lenni. Nem akarok lemondani arról, akit szeretek, csak mert így a helyes. Ezeket a részeket tartogassák másnak. Nem akarok se görög drámát, se szappanoperát, csak egy boldog életet azzal, aki szeret, és akit én is szeretek. Tévedtem, mikor másról ábrándoztam. Én csak a boldog befejezést szeretném, Neverland, gonosz királynő, titkok és hazugságok nélkül. Persze, tudom, az élet nem rendelésre megy, nincsenek varázslatok, és néha nagyon igazságtalan. De azért hiszek a boldog befejezésben :)